Itt van az ősz, itt van újra… nem csak a korán jött hideg miatt dideregve aláereszkedő falevelek, hanem a kopogtatócédulák is alacsonyan szállnak már augusztus vége óta. Ez annak a biztos jele, hogy októberben önkormányzati választások lesznek.

A választások, ezzel együtt a változások fontosak a demokráciában élő szavazóképes egyének számára. Jó tudni, hogy számít a véleményünk, hogy részei lehetünk bizonyos fejlődéseknek, eredményeknek-éppen ezért, ezt felismerve próbálják kiismerni a különböző pártok a választók gondolatmenetét, néha jól, néha kevésbé…

Nem gondolnám, hogy bárki is azt hihetné, a választópolgárok számára szimpatikus lenne az elvakult, sőt elfajult kampányharc. Ezt is lehetne tisztességesen, nyílt kártyákkal játszva, felnőtt emberekhez méltóan, és ez a magatartás valószínűleg a lakosság tetszését is inkább elnyerné.

Ott vannak példának okáért a kampányidőszakra elhelyezett, plakátragasztásra kijelölt fatáblák. Egyrészről jó lenne, ha választási plakátok valóban csak ezekre kerülnének, hiszen a kampány egyszer véget ér, így a plakátokat sem szeretnénk hosszabb ideig a városkép részének tudni. Másrészről pedig az is emelné a dolog színvonalát, ha nem ragasztanák le egymás anyagait-elképzelhető, hogy valaki az alsóra lenne kíváncsi, esetleg a teljes kollekciót szeretné áttanulmányozni a nagy horderejű döntés előtt; tiszteljük meg őt azzal, hogy meghagyjuk neki a tájékozódás lehetőségét-hiszen a hirdetőtáblák erre szolgálnak.

Nem feladata ennek az írásnak eldönteni, hogy meddig szabad, egyáltalán meddig érdemes elmenni a szavazók megszerzéséért, pophercegnek öltözve táncolni lehet, hogy túlzásnak minősíthető, bár ez ízlés kérdése… ez ügyben nem foglalhatunk állást.
Ami azonban még kulcskérdés lehet, az az, hogy hogyan, milyen formában tűnnek el a választás után az aktualitásokat vesztett plakátok, amelyek nem a választási táblákra lettek kihelyezve? Eltűnnek egyáltalán? Vagy maradnak, a széltől megtépázottan, összefirkálva, szebb idők letűnt tanújaként, mint Andersen karácsonyfája a padláson? Ezek a hirdetmények, amelyek emberek arcát és pártok ígéreteit őrzik magukon, megérdemelnének annyit, hogy szépen összeszedjék őket, és ne kelljen szellemként lebegniük az utcákon. Látványnak is szebb lenne- nincsen annál szomorúbb, mint hetekkel a kampány lezajlása után rongyos papírdarabokat kerülgetni.

Előre bocsátom, hogy a témában nem a Kékfényből vett hírekkel szeretném sokkolni az olvasókat, viszont a biztonság-közbiztonság kérdés igenis kulcsprobléma város, sőt országszerte.
Az Erdősor úti lakótelep szerencsére nem veszélyes környék-nem történnek olyan hajmeresztő bűnesetek, mint sok más helyen. Mégsem lehetünk eléggé óvatosak és körültekintőek. Sajnos a lakás- illetve autófeltörések, kisebb lopások ott is előfordulnak, ahol egyébként jó a közbiztonság.
Ilyen esetekben a megelőzésre kell gondot fordítani. Erről, főleg így a nyári utazási szezon kapcsán jó pár helyen olvashatunk, de azért vegyük át itt is:

• Ne hagyjunk semmit az autóban! Néha a legkisebb apróság miatt törik fel, és a keletkezett kár nagyobb, mint maga a kiszemelt tárgy
• Bizonyos helyzetekben érdemes fizető-parkolóra áldozni, ha van rá lehetőség
• Amennyiben elutazunk otthonról, kérjünk meg megbízható szomszédot, ismerőst, hogy járjon át lakásunkba, ürítse a postaládánkat, mert sokszor erre „utaznak” a betörők
• Lehetőség szerint ne töltsünk fel tengerparti képeket azonnal a Facebookra, „éppen nyaralok” aláírásokkal-amennyiben illetéktelen szem is látja, hogy éppen hol vagyunk, az mondhatni felhívás a keringőre a besurranóknak

A jó tanácsok sorát lehetne még folytatni, de persze az alapvető szabályokkal mindenki tisztában van- és a saját felelősségünkön túl, vannak egyéb biztonsági befolyásoló tényezők is.
Jó kezdeményezés a polgárőrség is - ha helyiek járőröznek, hatékonyan ki tudják szűrni a környéken ismeretleneket.
Harmadik tényező az utcai közvilágítás, mint olyan- biztonságos világosság mellett éjjel is elkerülhetőek az esetleges személy elleni bűncselekmények.

Ehhez kapcsolódóan felmerülnek a fiatalkorúak által egyre növekvő számban elkövetett bűncselekmények is, illetve az enyhébben minősíthető vandalizmus. Amennyiben volnának olyan helyek, ahova nem „ciki” eljárni tizenévesen sem, viszont könnyebben szemmel tarthatóak lennének a fiatalok, csökkenhetne az általuk, illetve sérelmükre elkövetett bűncselekmények száma-ilyen jó példa lehetne, a „Pingpong doki” vörösvári-úti rendelője, amit esténként megnyitottak a csellengő fiatalok előtt-itt lehetett hajnalig pingpongozni, beszélgetni, egyáltalán csak lenni. Nagy szükség lenne ilyen helyekre, kezdeményezésekre a kerületben, illetve országszerte egyaránt.

Természetesen az lenne a legideálisabb, ha beszélnünk sem kellene az ilyen jellegű témákról. A probléma azonban valós, még a mi viszonylag békés környékünkön is, így aztán figyelembe kell vennünk a jobb félni, mint megijedni elvet.

Szerencsés napom lesz, ha a nagymamám logikáját követem-gondoltam tegnap, miközben morogva takarítottam egy bizonyos produktumot a cipőmről. Nem tudom, mást is ennyire érzékenyen érint-e, ha aknára lép, én személy szerint fel tudnék robbanni…
Macskatulajdonos, állat- és környezetbarát, természetvédő vagyok. Szeretem a szép, tiszta utcákat, szeretek sétálni. Szeretem élvezni a friss levegőt, szeretem kihasználni a lakótelepen lévő zöld felületeket, kivonulni a zöldbe, akár egy jó könyvvel. Ezekben a tevékenységekben azonban nagyban akadályoznak a csinos kis kutyagumi kupacok, változatos formákban elhelyezve. Nem hiszem, hogy volna ember, aki szívesen nézné, szagolná a végterméket, hiszen a sajátját sem hagyja ott, nem? Az utca is az otthonunk, hiszen mindenkinek jönni menni intézkedni kell , szerencsés esetben ráérünk sétálni, pihenni a levegőn, de nem mindegy, hogy hogyan.
A kulturált és felelősségteljes kutyatartás nem merül ki abban, hogy a kutyát nem kötjük láncra és nem éheztetjük… a kutyagumit, nincs mese, akkor is össze kell szedni, ha nem a saját kertünkben alkotta az eb. Az még csak egy dolog, h kellemetlen látvány, nagyon nem jó belelépni, nagy melegben szaga is van, de ráadásul közismert, h a széklet, mint olyan fertőzésveszélyes dolog- a középkor elmúltával semmi esetre sem az utcán van a helye, vagy netalán ön, örülne, ha esetleg a járni tanuló gyereke a puha zöld fű helyett, egy adag friss csomagocskába tenyerelne? És kedves kutyatulajdonos, ha jól sejtem Ön is rászól a kutyusára, amikor az –a kutyák szokása szerint- közelebbről ismerkedne a másik eb kutyagumijával…
A nyomokat pofon egyszerűen eltüntethetjük: a legegyszerűbb, ha minden sétálásnál zsebre vágunk egy-két zacskót, kisméretű szemeteszsákot. A lakótelep egy-két pontján, - csak úgy, mint a városban jó néhány helyen - megtalálhatóak erre a célra felszerelt aknagyűjtő zsákok, illetve olyan szemetesek, amikbe a kutyagumit továbbíthatjuk. Így is tehetnénk egymásért és a környezetünkért-ha szegény kutyusok beszélni tudnának, ők is ezt mondanák…

Gyakorlatilag a kezdetektől ezen a környéken lakom, szívügyemmé vált ez a környezet, a lakótelep. Ezért is szomorú a látvány, ahogyan a  szűkebb pátriám amortizálódik évről évre.
Tendencia lett az elmúlt években, hogy sorban épülnek a város különböző pontjain új lakóparkok, miközben a már lakott régieket hagyják lerobbanni. Ha végig sétálok az Erdősor út házai között, csakis hámló vakolatokat, életveszélyesnek minősíthető erkélyeket látok. Ebből a szempontból valóban vonzóbb lehet a fiatal fészekrakóknak egy új építésű társasház.
Holott, ha megnézzük az ellenpéldákat, azokat a régebbi építésű panelházakat, amelyeket már kicsinosítottak, gyakorlatilag alig találunk különbséget köztük, és a modern lakóparkok között.
Amire többek között valóban szüksége lenne, nem csak ezen a környéken, hanem az ország valamennyi lakótelepén, az egy mielőbbi felújítás.
Külföldi és szerencsére már hazai példákból kiindulva láthatjuk, hogy egy lakótelepnek nem kell feltétlenül egyenlőnek lennie a személytelen, szürke betondzsungellel. Megemlíthetnénk az észt panelházakat: színesek, egyediek, de mégis egységes arculatot hordoznak egy-egy környéken. Nem kell azonban elmennünk ilyen messzire, jó példával járhat elől az óbudai faluház is Óbudán, ami nem is olyan régen alakult át úgynevezett „zöld-házzá”, vagy „öko-házzá”.
Ezt követve, a mi kerületünkben is megindulhatna egy olyan jellegű innováció, amellyel élhetőbbé tehetnénk környezetünket, mert ez is a mi érdekünk.
Korszerű fűtés-és szigetelőrendszerre, színes, vidám házakra, egy-egy lakóközösség egységes arculatára volna szükség, és máris ember közelibb lenne a lakótelepi élet. Ehhez azonban nem csupán közösségi összefogásra lenne szükség-bár ez sem elhanyagolható tényező, hisz a mi életterünk és a mi felelősségünk - de kormányzati-és önkormányzati segítségre, valamint olyan vállalkozókra, akik szintén felmérik az új évezred igényeit, és kedvező konstrukciókkal lehetnének segítségünkre. Ezáltal az eleve adott szép környezetben élhetnénk olyan házakban, lakásokban, amelyek nem csak a mi megváltozott igényeinket elégítenék ki, de a környezettel is szimbiózisban lennének.

Vasárnap, némi elintéznivalóm akadt a környéken. Éppen azon elmélkedtem, hogy milyen szép lehetne a környék padokkal, sétányokkal, korszerű játszóterekkel, felpezsdült közösségi élettel, mikor szemet szúrt valami: az általam megálmodott gyermekjátékok helyén méretes parlagfű-ültetvény terpeszkedett. Már a látványtól is viszketett a szemem…

Mikor hazaértem, egy kicsit utána néztem a parlagfűnek, illetve annak, hogy mit lehet ellene tenni- a következőkre jutottam:

“A parlagfű (kétszikű, 20–140 cm magas, terebélyes, ágas egyéves gyom… Virágpora súlyos allergiát okoz. A termős virágok a porzósok alatti legközelebbi levél hónaljában találhatóak. Igénytelen, nagy növekedési, szaporodási erélye révén könnyen felülkerekedik más növényeken. Több kis és közepes méretű fehérje allergént tartalmaz. A légutakba kerülve a nyálkahártyát ingerli, szemgyulladást okoz. A pollenjére allergiás népesség évről évre nő, a kilencvenes évek végére azonban már megközelítette a 30%-ot. A terjedés hatékony megakadályozásához fontos a felismerés.  A talajban évtizedekig csíraképes mag, nagy számban képes várakozni a csírázásra, ami nagyon megnehezíti a hatásos védekezést. Magyarországon elsősorban parlagfű irtó kampányokkal és széles körű társadalmi felvilágosítással próbálnak a parlagfű ellen küzdeni. Egyetlen olyan allergiát okozó növény Magyarországon, melynek irtásának elmulasztását komoly pénzbüntetéssel szankcionálja a magyar állam. A növényt a virágzása előtt kell elpusztítani, hogy ne szórhasson virágport, és ne érlelhessen termést.

Gyomlálás: Irtását ne bízzuk gyerekekre, mert az erős pollenkoncentráció a levegőben kiválthatja a lappangó allergiát. Kerülni kell a növény közvetlen érintését, mert az is allergiás reakciót válthat ki. A kézi irtást kesztyűben kell végezni.

Kaszálás: A környezetet és a költségeket is leginkább kímélő eljárás. A fiatal növényeket tömeges megjelenésük után, minél előbb tanácsos kaszálni. A talajszinten a gyökérnyaki résznél kell a növény szárát elvágni. Ez a legbiztosabb módszer, mivel a növények nem tudnak újrahajtani. Ha ezzel elkéstünk, az egyszeri kaszálás már nem eredményezi a parlagfű kiirtását, mert a növény az alacsonyan elhelyezkedő oldalrügyeiből 3-4 oldalhajtást nevel, és pár hét múlva újra virágba borul.

Vegyszeres gyomirtás: A parlagfű terjedése gyomirtó szerek használata nélkül nem állítható meg. Azonban vegyszeres kezeléseket csak olyan helyen szabad alkalmazni, ahol ez embereket és főként gyermekeket semmilyen módon nem veszélyeztet. Az irtás a korai növekedési fázisban a hatleveles állapotáig hatásos.”

Eddig a dolog tudományos oldala - viszont mit tehetünk valójában, a gyakorlati síkon? Ha mi magunk nem szeretnénk közelebbről megismerkedni a parlagfűvel, akkor tegyünk bejelentést a „327-1686”-os parlagfű vonalon. Itt az illetékesek felveszik a bejelentéseket, és a lehető leghamarabb igyekeznek intézkedni.

Másrészről azonban, a szemétszedő akciók mintájára maguk a lakosok is összefoghatnak, hiszen saját és gyermekeik egészségéről van szó.